SHARE

Hardcore szex

 

Vendégblogger szerzőnk, Kraal Ráchel írása

A női szexualitás két alapja a fizikai gyönyör ismerete és az érzelmek. Egyik sem működhet rendesen a másik nélkül. Vagyis működhet, de mind a két esetben elég bizarr formában fog ez megnyilvánulni.

Amikor Pedomaci elkezdte szexuális kiművelésemet, ő csak a fizikai részére tette a hangsúlyt. Az érzelmekkel jó alfahím módjára nem törődött, sejtésem szerint engem sem éppen egy érzelemcsomagnak tekintett, hanem egy fizikai lénynek, nyers és feltűnő ösztönökkel.

Ezek az ösztönök szükségesek, motiválják az embert, és ha jól hasznosítják az energiáit, alkotóképes lesz az egyén mind a személyes valósága, mind az érzelmi folyamatai szintjén.

Sokszor vitatkoztunk a Pedomacival arról, hogy a fizikai adottságok felhasználása mennyire szükséges egy nő életében ahhoz, hogy kiteljesedhessen nőként. Egy szörnyű igazságra jöttem rá akkor. Ösztönszinten élünk. Még ha nem is kell a női léthez a fizikai megjelenésünk, a kisugárzásunk reklámtábla szerű használata, akkor is jól esik, mert az élet egy húspiac, ahova jól esik kitenni a portékánkat. Ha nem is érezzük magunkat teljes embernek, de tényleg mosolyt csal az arcunkra az a tudat, hogy jó mellünk van, vagy jó lábunk egy miniszoknyában. Ha nem is éppen arra akarjuk felhasználni mindezt, hogy feljebb szophassuk magunkat a ranglétrán, vagy életfogytig tartó teljes ellátást biztosító papucsférjet fogjunk vele, akkor is jól esik az egonknak az a tudat, hogy ha kitesszük mindezt a húspiacra, akkor lesz aki gyorsan elviszi, és jó árat kérhetünk érte.

Pedomaci sokat győzködött, hogy ezt az adottságot fel kell használni, és én is sokkal jobban fogom érezni magam tőle, mert a férfiak reakciójából láthatom, hogy mennyire jó nő vagyok. (Amúgy nem vagyok jó nő. Baromi ronda vagyok, kapa fogakkal, ló fejjel, csontváz testtel.)

A húspiacolásnak viszont van egy nagy hátránya. Nem építi fel bennünk azt az érzést, hogy tényleg elfogadnak minket mint érző lényt. Sajnos a patriarchális világunkban aki ribancként viselkedik, azt úgy is fogják kezelni. És akit ribancnak kezelnek, az úgy is fogja magát érezni egy idő után, és inkább felveszi a jól szopó, doromboló kiscica attitűdöt, hogy el tudja viselni a saját tragédiáját. Én is felvettem. Szörnyű érzés, amikor az ágyban nyújtott szexuális teljesítményünk alapján próbáljuk meg visszaépíteni az önbecsülésünket, amit a húspiacon a kukába dobtunk némi nyálcsorgatós illúzióért.

Akkor kezdődik igazán a baj, amikor találunk egy pasit, akit igazán elfogadnánk, szeretnénk, és mondjuk el is érjük, mert elérhető, de érzi rajtunk a ribanc szagot, és a viselkedésünk is pont arra irányul, hogy a farkánál ragadjuk meg, nem a jelleménél. A napi ágytorna és bizonyításkényszerből csak egy rutinszerű hardcore kúrás lesz, amit már nagyon nem akarunk, és a pasi pedig kiveri a hisztit, hogy legalább verjük ki neki. A nemakarás és a nyögés mellé még egy rakás nőgyógyászati problémát is generálunk magunknak, amivel rohangálhatunk az orvoshoz.

De a legnagyobb kérdés, hogy mégis miért választjuk a szexuális vonzerő használatát, illetve az érzelmeink kiszolgáltatását egy olyan pasinak, aki többnyire csak meg akar dugni? Amikor 13 lettem, megismertem egy nagyon aranyos srácot, egy suliba jártunk. Imádtam benne mindent, és halál belezúgtam, de nem mertem neki elmondani, a mocskos fantáziámba pedig sohasem avattam volna be. Akkoriban már elkezdődtek a szexuális kicsapongásaim, leszoptam egy 15 éves srácot, a lányokat meg rávettem, hogy üljenek nekem pucéran modellt fényképekhez, aztán a fejem a mellük közé nyomtam. Mindeközben a velem egykorú fiúk utáltak, mert természetellenesen bizarr voltam, és ronda. Pont az a fajta lány, akit megvernek a suli mögött, de legalábbis megdobáltak tamponnal elég ronda megjegyzések mellett a legkevésbé sem vonzó külsőmről. (Talán valahol élveztem is a dolgot.) Amikor hazamentem, és belefeküdhettem a Pedomacim ölébe, és simogatta a lábaim, olyan volt, mintha a jóságos Mikulás ölelne meg, vagy a húsvéti nyuszi. És ha mellé olyasmiket kért, hogy borotváljam le, vagy kezdjek tangát hordani, akkor szívesen megtettem, mert a kérésben már benne volt a törődés illúziója, az az érzés, hogy érdeklem őt, fizikailag, és ezt az érdeklődést pozitívan senki mástól nem kaptam meg.

Így növeszti kacifántos gyökereit az ego a lélek talajába, és kicsírázik belőle az az önző kis szexösztönlény, akivé válunk, és akit kiteszünk később a húspiacra, hogy csak még egy kis törődés adagot kapjunk érte cserébe.

Mivel nekem otthon volt egy Pedomacim, az első gyerekszerelem nem az amúgy normális szexuális éréshez tartozó fizikai ismerkedésből állt, hanem valami egészen más, lelki kapcsolódásból, ami a teljes kontrasztja volt annak a fizikai vonzalomnak, amit a Pedomacim iránt éreztem. Az ismerkedés megtanulása kimaradt a pszichoszexuális érésemből, és később sem pótoltam be, mert azonnal a húspiacolással kezdtem, és más nők, jobban mondva szép pár keblek hajkurászásával, így a már felnőtt érzelmi életem totális katasztrófának bizonyult. Sajnos a húspiac habitus nem túl respektált a normális emberek körében, így elég gyorsan sikerült gyártanom pár lelki sérült pasit a kapcsolataimból.

A hardcore szex igazán akkor kezdődik el, amikor rájön az ember lánya, hogy a pasikat nem kell kapcsolatra kényszeríteni, elég az a pár óra belőlük, ameddig megdugnak minket. Így fordul át az addig egonövelő, párkapcsolati hazugságokra fektetett kúrás valós fizikai vágykielégítéssé. Egészen elképesztő, ha egy férfit szextárgynak tartunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy mit érez irántunk, akkorát élvezünk tőle, hogy kiszakad a ház fala. Innentől a húspiacolás már nem portéka alapú, hanem a saját fizikai vágykielégítésünk lesz az egyetlen cél. Ami még érdekesebb, hogy a férfiak agya teljesen elszáll, amikor észreveszik, hogy amúgy leszarjuk őket, az érzéseiket, és nem akarjuk magunkat rájuk erőltetni.

Itt kezdődik a női szexualitás önállósága, a ribancszag, ami körülleng minket. Azt hiszem a Pedomacim pont erre akart engem kinevelni, ami így utólag sikerült is neki. Csak van két rendkívül nagy probléma: 1. a fizikai vonzerő véges, sokan nem is rendelkeznek vele, azt sem tudják mi fán terem, 2. a nők még akkor is érző lények, ha amúgy hatalmas ribanccá sikerült magukat a túlélés, vagy a saját örömszerzésük érdekében kinevelniük, és előbb-utóbb belezúgnak valakibe, de úgy, hogy belepusztulnak a saját érzelmeik okozta fájdalomba.

Folytatás következik!

Első rész itt található.

Következő rész itt olvasható.

LEAVE A REPLY