SHARE

A chicagói driller femceek harmadik és egyben befejező részében további driller rappernőket van alkalmunk megismerni az első és a második rész után.

7. Dreezy a chicagói rap koronahercegnője

Sok költözéssel tarkított gyerekkorában Chicago déli oldalán nőtt fel Dreezy rapper, énekes, dalszerző. A képzőművészet segített neki eleinte feldolgozni az ingatag élet nehézségeit. Képzőművészeti tanulmányai közben kezdett el írni és énekelni, rappelni. Ahogy egyre ügyesedett a zeneírásban, úgy nőtt hírneve is.

 Dreezy “Nonstop”

2014-ben a Noisey és a Vice Magazin „Chicago Rap Hercegnője” néven nevezte. Még ebben az évben aláírta szerződéseit az Interscope Records-szal. A chicagói rap életben való forgolódás közben barátkozott össze a város egy meghatározó női drillerével, Sasha Go Hard-dal, akivel megalkották közös dalukat, az “I Ain’t No Hitta” című szerzeményt.

 Sasha Go Hard Feat. Dreezy – I Ain’t No Hitta

Dreezy készített egy közös számot Lil Durk-el, a “Ghost” -ot, majd 2013-ban közös mixape-t adott ki Chicago egyik rapperével, Mikey Dollaz-zal Business N Pleasure címmel.

 Dreezy & Mikey Dollaz – Say Yes

2014 februárjában kiadta első szóló mixtape-jét Schizo címmel, az AOE Music-on keresztül és egy dalt No Good címmel, amelyen Common vendégszerepelt.

Dreezy – From Now On

2014-ben piacra dobott egy remixet, mely Nicki Minaj és Lil Herb “Chiraq” című szerzeményének átdolgozása YMCMB közreműködésével. Sokak szerint jobb lett, mint az eredeti.

Dreezy “Chiraq”

Ez után Common tizedik stúdió albumán vendégszerepelt. 2014 decemberében bejelenttete, hogy leszerződött az Interscope Records-szal, mely nem sokkal ezelőtt vált meg Chief Keef-től. 2015-ben Dreezy kiadta debütáló EP-jét Call It What You Want címmel. Még ugyanebben az évben kiadta következő EP-jét From Now On címmel. 2016-ban kiadta No Hard Feelings című debütáló albumát.

Dreezy – Say My Name

Zenéje abból a tapasztalatból gyökerezik, melyet nem lehet felszínesen leírni, azt vizsgálja, mit jelent nehéz sorsúnak lenni, szeretve lenni, vagy álmodozni- érzések, melyeket mindannyian ismerhetünk.

 Dreezy – All the Time

A Schizo különleges számai közé tartoznak az All The Time, az Up and Down és a Schrizophrenia, melyek pontos leírást adnak a mixtape mögött rejlő alkotó világnézetéről.

Dreezy – Schizophrenia

A Schizo nem többszörös személyiségből, hanem többszörösen összetett, szívből jövő, megtapasztalt érzelmekből épül fel.

Dreezy “Up & Down” Music Video

Dreezy – Serena ft. DeJ Loaf

Dreezy nem teljesen drill zenét csinál, csupán pár száma tartozik ehhez a stílushoz, de mindenképp összefüggésben áll a chicagói drillerekkel.

Dreezy ft. Sasha Go Hard and Katie Got Bandz – Zero

8. Nia Kay Chicago legifjabb drillere

A fiatal rapper, aki önmagát Nia Kay Hercegnőnek hívatja a ‘The Rap Game – Season 2” című reality show-ban tűnt fel, ahol magára hívta a figyelmet lírikus és freestyle tehetségével.

 Nia Kay – Feel Like

 NiaKay- You Tha One

Első szóló zenéjét tíz évesen töltötte fel a Youtube-ra. Több millióan tekintették meg a videóit és a közösségi médiába is freestyle válogatásokkal vonta magára a figyelmet. Számos híresség és rapper gratulált neki a teljesítményéért.

 Nia Kay – Issa

 Nia Kay Feat. Lil Key Swish

 Tricey Montana ft. Nia Kay & Chella H – WHO

Üzeneteit a kamaszoknak célozza:

„Sose add fel az álmaidat, mert azok attól fognak megvalósulni, hogy kitartasz mellettük és sok türelemmel és munkával fokozatosan megvalósítod őket.”

 Nia Kay ft. Ayanna & Aveena – I Am

 Nia Kay “Win” Ft Street Bud & King Roscoe

Azt mondta, hogy az álmait egy perce sem adta fel és az álmai valósággá váltak. Bár még mindig nagyon fiatal, de úgy tűnik, hogy rajongó tábora egyre gyarapszik és a kitartás, a sok igyekezet egyre nagyobb eredményeket hoz számára.

 Nia Kay – NAW FRRL – ft Sasha Go Hard

 Lil Richye X Nia Kay I Got The Juice

Legfrissebb produkciója:

 Nia Kay “SICK”

9. Women With Attitude (W.W.A.), amikor a királynők klikkesednek

A W.W.A. egy Chicago drill női rap szupercsapat. 2015-ben álltak össze. A csoportosulást négy hard core rapper alkotja, Chella H, Katie Got Bandz, Sasha Go Hard és Lucci Vee. A csapat egyik fele, Katie Got Bandz és Sasha Go Hard egy középiskolába jártak, barátok is, zeneileg is nagyon közel állnak egymáshoz. A négy femcee első közös dala a “STRAIGHT OUTTA CHICAGO” címmel jött ki, az N.W.A. ‘Straight Outta Compton’ című himuszából ihletődve. Sajnos két szám után nem dobtak ki több közös munkát ezidáig. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan, magyarázat nélkül el is tűnt a W.W.A., de a feloszlás után minden tag szólózik tovább.

 WWA “STRAIGHT OUTTA CHICAGO”

Ezután nem sokkal a W.W.A. “No Reason” című számában minden rapcsajszi feketébe öltözve hozza az acélkemény stílust.

 WWA “No Reason”

10. CupcakKe, a szex-pozitív, mélyérzésű rapper

Az interneten 2012 óta aktív CupcakKe eleinte Istenről írt vallásos verseket, majd rappeket, de később szexualitással telítette szövegeit.

 CupcakKe – Money

Anyja egyedül nevelte fel, hétéves korától négy éven át hajléktalanszállón éltek.

 CupcakKe – Figgas Over Niggas

Lil Reese és Chief Keef iskolatársai voltak. 10 éves korától zenél és írt verseket Istenről, melyeket a helyi keresztény gyülekezetben adott elő. 13 éves korában egyik gyülezettársa ajánlotta neki, hogy rap-ben fogalmazza meg gondolatait. Korai művészetére 50 Cent, Lil’ Kim és Da Brat voltak hatással.

 CupcakKe – Simple As That

2012-ben kadta első videóját, a Gold Digger-t, melyet később törölt a Youtube.

 CupcaKke – “Vagina”

Ekkor még 15 éves volt. 2015-ben közzé tette Vagina (melyet Khia “My Neck, My Back” című dala ihletett) és Deepthroat című dalait, melyek hamar virilizálódtak a neten és a hírneve szárnyra kapott a YouTube és a WorldStarHipHop segítségével.

 CupcakKe – Deepthroat

Ezek a dalok is szerepeltek a 2016-os debütáló mixtape-jén, melyet Cum Cake-nek nevezett el, s mely a 32-ik lett a Rolling Stone’ magazin “Best Rap Albums of 2016” listáján.

 CupcakKe – Juicy Coochie

A dalok többnyire a szerelemről, az elvesztésről és a nehézségekről szólnak.

 CupcakKe – Pedophile

2016-ban adta ki második mixtape-jét is S.T.D (Shelters to Deltas) címmel, mely szintén bekerült a Rolling Stone’ “Best Rap Albums of 2016” listájára.

 CupcakKe – Interruption

A Complex és a The Fader magazinok is nagy figyelmet szenteltek mixtape-jeinek.

 CupcakKe – Best Dick Sucker

A mixtape-k után első stúdió albumával, az Audacious-al debütált 2016-ban, majd 2017-ben kiadta második stúdió albumát is Queen Elizabitch címmel, melyet szerzői jogi viták miatt töröltek, de aztán ismét kiadták.

 Gumball Machine – Pu$$y Market

2018-ban harmadik stúdió albumával is előrukkolt, mely az Ephorize nevet kapta. Még ebben az évben kiadta negyedik albumát is, az Eden-t.

 CupcakKe – Budget

 CupcakKe – Hot Pockets

CupcakKe-t és a zenéjét gyakran nevezik gátlástalannak, hiperszexuálisnak és viccesnek.

 CupcakKe – Cumshot

 CupcakKe – Blackjack

Zenéje a chicagói drll kemény hangzását hozza, de szövegvilága, tartalma sokkal mélyebb a szokásos lövöldözős drilleknél.

 CupcakKe – Homework

 CupcakKe – Dangled

Szövegei mocskosak, szókimondóak, olykor bizarrak, vagy abszurdak.

 CupcakKe – Quick Thought

Debütálása óta nagy online rajongói bázist épített ki, melyet “slurpers”-nek nevez.

 CupcakKe – Scraps

 CupcakKe – Crayons

Az LGBT mozgalom és a dildógyűjtés lelkes támogatója, melyet igyekszik zenéiben is kihangsúlyozni.

 CupcakKe – LGBT

 CupcakKe – Duck Duck Goose

Művészetében érzékenyen reagál a mindig aktuális politikai és zenei trendekre.

 CupcakKe – Barcodes

 CupcakKe – Exit

2019-ben a közösségi médiában öngyilkos szándékú bejegyzést írt és ezért kórházba vitték, majd kiírta, hogy rég óta depressziós és sajnálja amit kiírt és már jobban van. Egy hónap múlva pedig kiadta következő videóját.

 CupcakKe – Squidward Nose

Márciusban pedig egy egyszerűbb rendezésű videóban hozta szokásosan kemény rap formáját.

 CupcakKe – Bird Box

A chicagói helyzet rávilágíthat minket arra, hogy merre vezethet a fogyasztói társadalom. A társadalom szélsőségei, extremitásai érzékeny radarokként mutatják meg a tendenciákat. Az utca rapperei pedig hivatástudatosan tudósítanak mindenkit a valóságról. Akkor is, ha az a valóság vérrel és szenvedéssel teli, mint azt teszik Chicago női driller rapperei is. Köszönjük nekik ezt a szolgálatot!

LEAVE A REPLY